Polgár Noémi
Üdvözlöm, Polgár Noémi vagyok.
A „Baba Divat” 2010. márciusában kezdte meg működését. Baba Fotózással egybekötött BabaFotó kiállítással indult útjára, melyet májusban, gyermeknapon tartottunk színes családi programok keretein belül. Már akkor rengeteg fotóssal dolgozhattam együtt akik kitűnő munkájukkal erősítették a csapatot.
A project folytatódott, 2010. december 05-én további fotó kiállítást nyitottam, mely szintén jótékony céllal indult. Nem csak fotó kiállítást szerveztem, ennél többet is szerettem volna adni a családok számára. Egy egész napos Mikulás Napi Családi Rendezvény vette kezdetét ahol a családok és gyermekek megtalálhatták mindazt amivel és amiben igazán jól érezhették magukat. Majd ezt a rendezvényt is felülmúlván újra szervezésbe kezdtem. Kidolgozott tervekkel, alapos megfontolással úgy döntöttem még ennél is többet szeretnék adni a rendezvényemen a családok számára.
2011. május utolsó vasárnapján megnyitottam a készülőben lévő könyvem kiállítását, jótékony céllal, melyben szintén gyerekek szerepelhettek saját fotójukkal mellékelve. Az eddigi programokat színesítettem, több előadót kértem fel, több műsorral készültem a kedves vendégek meglepetésére. Nyugodt szívvel mondhatom el, hogy mindenki fantasztikusan érezte magát. Az anyukam.hu oldal létrehozásában sok szerepet játszott az életemben eddigi elért sikerek, rendezvények tapasztalata.Szerettem volna egy igazán egyedi oldalt megvalósítani, melyben szerepelnek az álmaim, a családok számára megfelelő programok amit színesíteni és tökéletesebbé szeretnék tenni . A gyermekek részére nyújtani egy lehetőséget ahol boldognak érezhetik magukat. Mind a szülők úgy a partnerek igénye felé is elfogadható lehetőségekkel megalkotni a rendezvényeken belül szereplő programokkal. Célom, hogy a családi napokon részt vevők nagyon jól érezzék magukat és a babák, gyermekek felejthetetlen élményekkel legyenek gazdagabbak. Partnereim számára a legmagasabb színvonalon, legteljesebb részletességgel állok rendelkezésükre. Fő célom, hogy a sikeres rendezvény végén elégedett partnereimmel hosszú távon működjünk együtt. Kérem tekintse meg a weboldalon található menüpontok által nyitott referenciákat, illetve a főoldalon megtalálható családi rendezvény leírását.
Vállaljuk:
Családi rendezvények, családi napok, programok szervezését, lebonyolítását. Fotó-kiállítás,
BabaFotó-kiállítás. Jótékony célú rendezvények szervezését.
A rendezvények szervezését, egész napos fotózását:
Fotó és werk-film készítését, a rendezvények élőközvetítését az interneten.
Vásárok és ezzel együttesen programok létrehozását.
Fotózások: Baba-Mama-Papa (Család) Fotózása
Óvodai és Bölcsődei fotózások: Rendezvények fotózása.
Iskolai fotózások

BabaDivat- Anyukam.hu Családi Magazin
Mikor az ember úgy érzi szeretne valami újat alkotni és valóra váltani régen áhított álmát, elérkezik a megfelelő pillanat és lázas munkába kezd, hogy azt minél szebben és precízebben alkossa a világra.
Szinte egy harmadik gyermek, egy új élet látja meg a világ csodás napjait.
A Családi Magazint a legmegfelelőbb tervekkel és pontossággal terveztem meg.
Egyéni stílusával, a családok számára a legkedvezőbb témákban.
A magazinban megjelenő témák, cikkek, partnerek munkáival közelebb hozzuk a lehetőségeket a szülők számára is.
Megismertetjük az országban és az ország határain kívüli művészetet, népi hagyományokat is…..
Célom: Minden hónapban más és egyedi jellemével fog kitűnni a tömegből.
„Továbbra is lehetőséget kínálok az együttműködő partnerek számára. „
Amennyiben úgy érzi, hogy Ön is szívesen működne együtt velünk a jövőben, kérem keressen bizalommal.
Kérjen ajánlatot az alábbi elérhetőségeken.
Tisztelettel: Polgár Noémi
Főszerkesztő
Szervező
Író
Marketing
Tel.: 06-20-803-43-82
E-mail.:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
„Ki kell derítened, hogy mi az, amit szeretsz. Ez ugyanúgy igaz a munkára, mint a párkapcsolatokra. A munkád tölti ki az életed jelentős részét, ezért ha igazán elégedett akarsz lenni, hinned kell benne, hogy jó munkát végzel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha szereted, amit csinálsz. Ha még nem találtad meg, keresd tovább, ne add fel! Mint az a szívügyekkel lenni szokott, itt is tudni fogod, hogy mikor találtad meg az igazit. „
Profi Fotózásainkról:
Baba és gyermek illetve családi fotókat készítünk. Műtermi illetve kültéri fotózásokat, melynek időtartama : 2 óra A fotózásra érkezhet , testvér és szülő is. Családi és egyéni fotókat készítünk a babákról, gyermekekről. Bababarát fotózásainkra: Játékot, kiegészítőket, kellékeket, ruhákat bármely más, a gyermek számára kedves tárgyakat is hozhatnak , amelyekkel csodálatos és egyedi pillanatokat örökítünk meg a szülők számára . A családról elkészített fotókat helyben: CD-én átadjuk, amennyiben a kedves szülő rendelkezik pendrival helyben átmásoljuk és az összes képet kézhez kapják. Retusált profi fotókat fogunk átadni a fotózás után, e-mail formájában, összesen 10 darabot.
Profi Fotózásaink ára: 23. 000 Ft
Fotózásainkra jelentkezni bármikor lehet kortól függetlenül.


Könyv-Kiállítási Képek
|